A diner vagy étkező már több mint 140 éve része az amerikai életformának. Pontosabban azóta, hogy egy részmunkaidős Rhode Island-i nyomdász megállt a Providence Journal épülete előtt, hogy egy lovaskocsiról áruljon ételt éhes kollégáinak.  Ez az étkezési forma több művészeti ágat is megihletett: Edward Hopper „Nighthawks” festménye vagy Barry Levinson „Diner” című filmje is ezt bizonyítja, de más amerikai filmek nagy részében is felbukkan egy-egy jelenet erejéig.   Összefoglalva: a diner az amerikai éttermek kvintesszenciája.

Néhányan az épület sajátosságai alapján definiálják: egy szabadon álló szerkezet, amely eredetileg fából készült, s melynek belseje nagyon hasonlít egy Pullman étkezőkocsira, melyben csillogó rozsdamentes acélból készült a berendezés, és hatalmas üvegfelületei vannak. Ám a mai dinerek igencsak eltérnek ettől a hagyományos elgondolástól, igazából nehéz két egyformát találni.  Inkább elmondom, hogy szerintem mi határozza meg azt, mi egy diner:

Egy diner-ben egész nap felszolgálnak reggelit, bár általában 9 körül nyitnak. Ehetsz ebédet, vacsorát, de betérhetsz egy kis éjjeli nassolásra is.  Az átlagos menü sok mindent tartalmaz: francia pirítóst, tojást, hamburgert, sült krumplit, grillezett tonhalas vagy sajtos szendvicset.  A legjobb dolgok mégis csak a desszertek: fagylalt kelyhek, mindenféle réteg torták, cupcake, répatorták, muffinok. A kedvencem a vörös selyem torta (minél délebbre járunk, annál többször fordul elő), sajttorta és az elengedhetetlen almás pite.

A dinerekben azt is nagyon szeretem, hogy itt mindenkit egyenlőként kezelnek, társadalmi hovatartozás vagy faji megkülönböztetés nélkül. A felszolgáló lányok ugyanúgy "drágám"-nak (hon) nevezik az üzletembert, mint az utcaseprőt.

Általában nem túl drága helyek, és nincs minimális fogyasztási kötelezettség. Ha csak egy kávéra vagy egy üdítőre ülsz be, akkor is szívesen látnak. És biztos lehetsz abban is, hogy a harmadik látogatásod után a személyzet megismer, és a neveden szólít. Ráadásul ez tökéletes hely mindenféle alkalomra: első randikhoz, utolsókhoz, meccs előtti vagy meccs utáni lazításra, megünnepelni a nagyi szülinapját, gyilkosságok és egyéb más szégyentelen dolgok kiterveléséhez, de akkor is nagyszerű hely, ha fagylaltba fojtanád szerelmi bánatod.

Az ország bizonyos részein, ahol a hagyományos értelemben vett családi diner éttermek többsége eltűnt, megjelentek az új típusú „családi” étterem láncok, mint a Waffle House vagy a Denny’s.  Lehet e egy étterem lánc  diner? A válasz számomra egyértelműen nem. Az ilyen étteremláncok ugyanazt a zsírtól csöpögő, gusztustalan egyen kaját próbálják letuszkolni a kedves vevő torkán országszerte. A kiszolgáló személyzet borzalmas. Fogalmuk sincs, hogy mi miből készül, meg sem próbálnak hivatásként tekinteni a munkájukra. Azt szajkózzák egyfolytában, hogy a sajtos szendvics ma akciós. Egy igazi dinerben nincs akció. Azért nincs, mert minden frissen készül, mindennek jó íze van, igazán van mit megfizetni.

Van még egy dolog, amiről a diner meghatározásánál nem beszéltem: az étel nem a legfőbb vonzereje a helynek, és nem is kell, hogy az legyen. Persze ezzel nem lebecsülni akarom a diner ételeket, mivel az is fontos, de én elsősorban nem csak az ételért megyek be egy ilyen étterembe. Azért megyek be, mert ezek a helyek elidegeníthetetlen részei az amerikai kultúrának, ezek az éttermek az amerikai civilizáció legnagyobb bástyái, ahol minden arról szól, hogy a vendég jól érezze magát, hogy az ember kényelmesen elbeszélgethessen a barátaival, a pincérnővel és olykor idegenekkel is. Arról, hogy otthon érezhesse magát.  Elég sajnálatos, hogy a dinerek száma csökken, s egyre több teret nyernek a gyorsétterem-láncok, melyek valljuk be, nem a vendégszeretetükről híresek.